Magyar mém hódít Lengyelországban
Óriási mém hódít Lengyelországban. Ráadásul egy magyar - olvasható a Lengyelország Ma blogon.
Óriási mém hódít Lengyelországban. Ráadásul egy magyar - olvasható a Lengyelország Ma blogon.
A győztes pályázat szakmai tartalmára tekintettel nem kell csodálkozni a heves reakciókon az Új Színház igazgatói pályázatának eredményével kapcsolatban. Ennek színházigazgató kinevezés-ügyben speciális okai is vannak, de a meghatározó inkább az, hogy ma nincs is mód arra, hogy a jogellenesség megállapítását egy önkormányzati fenntartói döntés esetén bárki kikényszerítse – olvasható az Így írnánk mi blogon.
Az Aranycsapat tagjai még fűzős labdával játszottak és arattak sikereket, de mára a focilabdák terén is nagyon változott a világ. A Hajcsatok blog összegyűjtötte, hogy milyen labdákkal játszották az Eb- és vb-meccseket, valamint arra is fény derülhet, hogy milyen lesz a 2012-es foci-Eb labdája.
Egy órával több időt ígér 3G-s beszélgetésben, de 100 órával kevesebbet standbyban – állapította meg a legújabb iPhone-t darabokra szedő iFixitre hivatkozva az Apple blog.
Tom Dickson arról híres, hogy szinte mindent bedarál a turmixgépével, aztán feltölti a YouTube-ra. Az elmúlt hetekben bemutatott iPhone 4S-sel sem tett kivételt a YouTube-híresség. Ledarálta a legújabb Apple-terméket, persze azért előtte bemutatta a saját alkalmazását is.
Újabb Facebook-spam jelent meg a közösségi oldalon. Egy alkalmazást telepít a Firefox böngészőkbe, valamint kattintásra buzdítja az ismerősöket is.
Stefan Da Costa Gomez holland festész néhány hollywoodi hírességet festett meg 3D-ben.
Vincent van Gogh nem öngyilkos lett, hanem meggyilkolták – állítja egy jövő héten megjelenő, Pulitzer-díjas szerzőpáros által írt életrajz.
Valamikor az 1930-as években egy ismeretlen turista fényképen rögzítette a Margitsziget látképét. A fényképet összehasonlítva a mai Margitszigettel, azt lehet észrevenni, hogy az elmúlt 80 évben igencsak meghízott a sziget. De miért? A Dunai szigetek blog erre ad magyarázatot friss bejegyzésében.
Egy ásványvizet forgalmazó cég marrketingesei különleges testmozgást találtak ki a nőknek, mégpedig a Chippendale-fitnesst - olvasható az Addict blogon.
A rádiók még csak-csak tartják magukat, mert értelmes emberek is hallgatják reggel autójukban a műsorokat, de a reggeli televíziós műsorok hanyatlásba kezdtek - olvasható a Méltányosság-blogon.
Szerdán tette az Apple elérhetővé az iPhone-ra az új szoftvert, az iOS 5-öt. Számos cikk született az új opciókról, de a szifon.com oldal talált a szoftverben néhány olyan elrejtett beállítási lehetőségeket, amikről csak kevesen írtak. Friss bejegyzésében ezt mutatja be a blog.
A szegény emberek jövedelme és kiadásai általában rendszertelenek és bizonytalanok, ezért fontosak számukra a jó minőségű pénzügyi szolgáltatások. A kamatplafon előírása ezt nem segíti elő - olvasható a Szuverén.hu oldalon.
A Szállító című filmekből forgó, azonos című sorozat a Cinemax számára készül Torontóban, egyik főszereplője az Arany Nimfa-díjas Osvárt Andrea, a másik pedig a Szökésből is ismert Chris Vance, aki miatt most éppen állnak a munkálatok - olvasható a Comment blogon.
A 8ker blogon egy olyan vers olvasható, amelyet egy vidékról a fővárosba került rendőr írt.
A legenda szerint Liszt első bécsi hangversenyén jelen volt Beethoven is, aki nyilvánosan homlokon csókolta. Azonban ettől egy kicsit árnyaltabb a történet - olvasható az Urban Legends legendavadász blogon.
Első alkalommal rendeznek használatban lévő repülőgép-anyahajón egyetemi kosárlabda mérkőzést az Egyesült Államokban. A Veteránok napján tartott különleges eseményre Barack Obama elnök is elfogadta a meghívást - olvasható a sportsmarketing.hu oldalon.
Egy remek ügy és lehetőség mind magánszemélyeknek, mind pedig cégeknek: támogatni a magyar gyermekmentést. A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat és a Világevő blog közös szervezésében szombattól bárki licitálhat és nyerhet - olvasható a Mentők blogon.
Minden nehézsége ellenére is az egészségügy tűnik a kormány egyetlen sikerágazatának. Pontosabban: ez az egyetlen olyan terület, ahol a kormány következetesnek tűnő átalakítási terveket valósít meg, mégpedig nagyjából az előzetesen meghatározott ütemben - olvasható a Véleményvezér blogon.